Ismét a pusziról

Ha Máté megüti magát, vagy egyszerűen csak fáj valamilye, mindig mondom neki, hogy jöjjön ide hozzám, mutassa meg hol fáj és én adok neki rá egy puszi. A puszi után pedig mindig megállpítjuk, hogy "ugye már nem is fáj!". Az utóbbi időben már nemcsak hogy hívnom nem kellett balesetek esetén, hanem magától jön oda, elmutogatja, hogy mi fáj, vagyis hova kéri a puszit, aztán azt is, hogy hol és hogyan szerezte a sérülését. De a legcukibb az, hogy pár napja már ő is vigasztal. Ha panaszkodom neki, hogy megkarmolt (ami gyakran előfordul a körömvágási kríziseink miatt...), vagy meghúzta a hajam (egy hajfetisiszta gyereknél ez sem ritka...) azonnal odajön és lenyom egy puszit. Ha látja, hogy nem vagyok még teljesen meggyőzve, kapok mégegyet. Persze általában már az elsőtől elolvadok...