Dédiztünk

Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Máténak még mind a négy dédimamája él, ráadásul hárman itt helyben. Ennek megfelelően rendszeresen látogatjuk őket és Máté igen jó kapcsolatban van velük. Ilyenkor a dédik is visszafiatalodnak pár évtizedet :-).

Ezek a képek Terka dédinél készültek, akivel Máté kifejezetten nagy barátságot ápol, és nagyon szeret vele játszani.

Terka dédi sok apró dologban segít nekünk, itt például épp egy elszaggatott babakocsit varr meg nekünk. De többek között a biotojások és biohús beszerzését is neki köszönhetjük.

Katschberg

Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét Amarill mamával és Jóska papával töltöttük Ausztriában. Nagyon jól éreztük magunkat, szerencsére a hűvös idő mellé sokat sütött a nap és rengeteg gyerekprogram várt minket. 100 méterenként újabb játszótér és közben rengeteg állat.
Máté nagyon belelendült a pónilovak etetésébe, kezdetben szigorúan nagyapai felügyelet alatt.

Aztán már csak puszta kézzzel, egyedül! A szállásunkhoz a pónilovak mellett vezetett az út, szóval naponta legalább háromszor megetettük őket. Szerintem azóta is sírnak a lovak Máté után...

Ugyebár a nyuszikat sem lehetett kihagyni, itt viszont tényleg szigorú szülői készenlétre volt szükség, mert Máté nemes egyszerűséggel elkapta a grabancukat és felemelte a nyuszikat. Az érintettek ezt annyira persze nem értékelték.

A legnagyobb örömöt a kecskét szerezték Máténak, akikkel az egyik túránk során találkoztunk. Mivel a babakocsinkban volt még otthonról megmaradt állatkerti csemege, a kecskék nagyon szimpatizáltak velünk. A végén Mátét szó szerint ki kellett menteni a kecskék közül, úgy megrohamozták az ennivalóért. Ő persze nagyokat sikongatott és vigyorgott.

Láttunk teheneket is, de ők nem voltak hajlandók közelebb jönni.
A játszóterek közül egyértelműen ez a kis házikó vitte a prímet. Mindig akadt benne játszótárs, és még főzöcskézni is lehetett benne vizes homokkal. Ez minimum egy órás program volt minden alkalommal. A kicsalogatás plusz fél óra...

Jó nagyokat túráztunk is. Máté néha két lábon, az elmaradthatatlan túrabottal,

néha négy keréken - legújabb szokás szerint közben valaki kezét szorongatva,
leggyakrabban pedig egyéb kétlábú cipelőeszközön haladt.
A kisvasút nagyon tetszett, gyönyörű helyen mentünk, Máté ki se akart szállni a végén belőle.

Szóval nagyon jól telt ez a négy nap és ilyen édesdeden aludt a mi kis angyalkánk másfél órát a hazafelé tartó úton.

A maradék háromban pedig Anya átalakult szórakoztató központtá és ismét megfogadtuk, hogy ezután csak éjszaka utazunk :-).

Buliztunk

Máté Zsófi barátnője a napokban töltötte be a 2. évét, és a szülei nagy zsúrt szerveztek neki, rokonok, barátok közösen ünnepeltünk. Máté az érkezést követő fél órában elég szorosan őrizte a lábaimat, de becsületére legyen mondva, hogy nagyon ügyesen átadta az ajándékunkat Zsófinak. Az első terepszemlét követően viszont hamar feloldódott a tökmag és csatlakozott a gyerkőcökhöz. A fűnyíró felfedezése után pedig már teljesen otthon érezte magát. Nagyon jó kis buli kerekedett belőle, jól éreztük magunkat. Fotózni szinte lehetetlen volt, mert a gyerekek állandó mozgásban voltak.

Úgy látom, hogy egyre inkább szereti Máté a gyerektársaságot is és igényli velük a játékot. Figyeli őket, próbál velük kapcsolatot teremteni. A legjobban a pár évvel idősebbekkel szeret játszani, akik számára sok új, érdekes dolgot tudnak mutatni és általban gardírozzák is Mátét.

Ma

20 hónapos a mi kis töpörtyűnk!!!

Óra

Máté nemrég felfedezte, hogy ő is ugyanúgy fel tudja rakni a kis kezére Anya óráját, ahogy Anya szokta - azzal a különbséggel, hogy az óra még becsatolt állapotban is lecsúszik a kezéről, így kénytelen végig felfelé tartani. Nemrég rájött, hogy mivel két keze van, még Anya karkötője is ráfér, amit szintén ő egyedül húzott fel a karjára. Ez volt a zsákmányszerző vigyor...Itt újra bemutatta, hogyan kell felhúzni az órát a kézre...Ez pedig - valószínűleg - a szakszerű időleolvasás kezdetete.

Traktorozik

a Papával. Persze ez azért nem ment ilyen egyszerűen, hosszú ideig csak a biztonságos messzeségből figyeltük a Papát, ahogy a traktorral nyírja a füvet. De lévén mégiscsak fűnyírásról és traktorról van szó, biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb ebből bizony közelebbi ismerkedés is lesz. Ami ma végül meg is történt. Mami először Fülest ültette fel a volán mögé, és ez úgy tűnik megadta Máténak a végső bátorságot, hogy ne csak odaszaladjon, ahogy legutóbb tett, hanem fel is üljön a gépezetre. Ezután pedig már nem volt megállás és hosszú sorokat együtt vágták a füvet, Füles, Máté és a Papa.

Minden nem

Azaz majdnem minden. Máté egy jó ideje kizárólag annyit hajlandó a felnőttek nyelvén kommunikálni, hogy "vau-vau" és "brrrr". A saját nyelvén viszont be nem áll a szája. Meg kell hagyni, így is tökéletesen megérteti magát velünk, szóval nem csodálom, hogy nem nagyon csipkedi magát.

Viszont megtanulta a fejét rázni és ez nagyon tetszik neki. Ha kérdezek tőle valamit és arra "nem" a válasza - de sokszor akkor is, ha "igen" - elkezdi rázni a fejét úgy, hogy abba szinte bele is szédül. A bólogatást eddig annyira nem akaródzik neki elsajátítani, "igen" esetén általában csak egy határozott "ö" a válasz.

Strandoltunk

A hétvégén két balatoni strandon is jártunk - Akaliban és Almádiban. Ennek ellenére a Balatont közelről csak Apa látta, sőt ő még csobbant is egyet. Mi Mátéval leragadtunk a játszótéren, egészen pontosan a homokozóban, ahol Máté egyébként nagyon hosszú ideig képes - akár egyedül is! - eljátszani. Persze ha vannak játszópajtások, vagy egy megmászható csúszda a közelben, akkor azért még a homokból is ki lehet csábítani.

Hol van a Máté?

Egyik kedvenc játékunk már hosszú ideje a bujócskázás. Ez eleinte azt jelentette, hogy egy takarók, pelenkát vagy valamilyen ruhadarabot raktam az arcára, amit ő nagy kacagások közepette lehúzott magáról. A következő fázis az volt, hogy már ő rakta a fejére a törölközőt, hogy elbújjon.
A legújabb hóbort pedig az, hogy Máté befogja a szemeit, és ezzel el is bújt. Közben jókat vigyorog a kezei mögött azzal a teljes meggyőződéssel, hogy mi most aztán biztosan nem látjuk őt. Néha kikukucskál az ujjai közül aztán amikor már eleget hívtuk, előbújik.
Ezt az elbújós technikát egyébként akkor is alkalmazza, ha idegen emberek próbálnak vele túl közelről kommunikálni, vagy éppen huncutkodva flörtöl valamelyik eladónővel (nem kevesen tettek már neki ígéretet, hogy megvárják, amíg felnő :-)).

Mondókák

A héten mentünk bevásárolni és az egyik piros lámpánál hátrafordultam hozzá, hogy szórakoztassam egy kicsit. Elkezdtem énekelni a "csip csip csókát", mire legnagyobb meglepetésemre, Máté nagy vidáman elkezdte hozzá csipkedni és rázni a kezét.

Régóta járunk már Csivitelőbe és Zenebölcsibe (Máté 9 hónapos volt amikor elkezdtük), amit mind a ketten nagyon szeretünk. Születése óta énekelek neki napi rendszerességgel, amivel sokszor sikerült már megnyugtatni, elaltatni.

Minden korszakának vannak kedvenc dalai, mondókái, de eddig Máté nem igazán adta jelét annak, hogy az ezekhez tartozó kézmozdulatok is érdekelnék. Úgy tűnik, hogy a kisgyerekekre tényleg egyszerűen csak "ragadnak" a dolgok.

Puszi

Tegnap este altatás közben megkaptam Mátétól élete első rendes, cuppanós pusziját. Ő jót kacagott rajta, én meg teljesen elolvadtam tőle. Persze puszit már régóta ad, ami első körben még csak a fejecskéjének az odatartását jelentette. Aztán már a száját is az arcunk felé irányította. Egy idő után ez nagy adag nyállal együtt járt.

Ma reggel ismét kértem tőle egy puszit, amire először csak odadugta a fejét az arcomhoz, de amikor mondtam neki, hogy egy olyan rendes puszit kérek, mint tegnap este, ismét kaptam egy cuppanósat!

Vigyori

Szerencsére a picúr majdnem mindig ilyen jó kedélyű!

Medence

Tavaly nyáron Máté még simán bejött Csopakon a medencébe. Beült az úszógumijába és bár először bizalmatlanul nézegetett, kis idő múlva már vígan csapkodta a vizet maga körül.

Idén most először sikerült erre a mutatványra rávennem. Erőltetni nem akarom, magától pedig eddig legfeljebb a láblógatásig jutott. Fröcskölni persze nagyon szeret, a fűnyírót is megfürdette már benne, bedobálja az összes játékát, aztán a sokadik körben odabújik a kezembe, hogy aztán gyorsan ismét a szárazföldre rakassa magát. Azért, mint a képen is látszik, alakul már a helyzet.

Idegenfóbia

Néhány hete kezdődött Máté idegenfóbiája. Ha szóba állok valakivel, akit még nem látott előtte, hirtelen elkezd mutogatni az ellenkező irányba, hogy menjünk el. Ha erre nem reagálok, elkezd nyűszíteni, aztán sírni. Ha egynél több idegennel történik ugyenez, vagy esetleg nem lát menekülési útvonalat, azonnal a sírással kezdi. Erre persze szegény nénik, bácsik is megijednek, hogy ők ijesztették meg a gyereket. Alig győzöm nyugtatni őket, hogy most épp ezt a korszakot éljük, nem személy szerint nekik szól. Persze a kezdeti ellenállás nem akadályozza meg Mátét abban, hogy ha az "idegen" mégis marad, egy idő után már vigyorogjon rá és húzza magával játszani.
Ez a fóbia azért furcsa, mert egy hónapja a nyaraláson Máté még javában huncutkodott a pincérnőkkel, az asztalszomszédainkkal. Rájuk vigyorgott, aztán elbújt mögém. És azt is megértük, hogy ha a nagyszülők vigyáznak rá, mert Anyának dolga van, Máté mosolyogva int nekem pápá-t, hogy menjek csak nyugodtan, ő jól fogja érezni magát.