Az egész a repülőtéren kezdődött. Apa vett Máténak egy repülős szettet, amiben egyéb alkatrészek mellett egy repülőgép és egy busz is volt. A repülőn meg lehet nyomni egy gombot, és akkor lejátsza a fel- és leszállás hangjait. (Ezt azóta kb. ezerszer hallottuk...) Szóval Máté elkezdett ragaszkodni a buszhoz és a repülőhöz. Itthon amikor a kocsiban utaztunk, mindenképp a pici kezeibe kellett adni őket. Ezek nélkül a szorongatnivalók nélkül szépen lassan elindulni sem tudtunk.
Aztán egy idő után a busz és a repülő elveszítette kizárólagos "hatalmát" és mindig az éppen aktuális játékszert cipeltük magunkkal. Például elmentünk a boltba babakocsival és Máté végig a fél órás út alatt szorosan a kezeiben tartotta a nagy markológépét, a másikban pedig a dömperét. Vagy a játszótérről eljövet, a teljes homokozókészletet a gyerekülésben ülve. Az ember el se hinné, mennyi minden belefér egy ilyen kis marokba. Most a legújabb kedvtelés a száraz falevelek és a faágak cipelése. Mivel egyre többet motorozik Máté - a kezdeti 50 méter óta most már komoly távokat is meg lehet vele tenni - ezek begyűjtése nem okoz gondot neki.
Az a bizonyos repülős szett:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése