Mátéval két napja kezdtünk el gyurmázni. Ő ül a kisszékén a kisasztal mellett, én meg ülök a földön. (A nyáron volt egy kísérletem, hogy én is beüljek a kis műanyag székbe. Én a földön kötöttem ki, a szék lába pedig azóta hiányos...) Egy idő után kezdett hideg és kényelmetlen lenni, ezért hoztam egy párnát magamnak. Ma reggel Máté nagy lendülettel mutogatta, hogy vegyük elő a gyurmát. Oda is vittük a kisasztalhoz, elkezdtük kipakolni, minden a helyére került, de ő egyszer csak kipattant a székből és odarohant a kanapéhoz, miközben hangosan magyarázott. Rámutatott a párnára és fogta, vigyorogva lerakta elém, mutogatva, hogy üljek rá. Anyai szívem nagyot dobbant...
----------------
Indulunk sétálni, kérem, hogy üljön le a lépcsőre, hadd adjam rá a cipőjét. Megteszi és pedig megdícsérem, hogy "Máté nagyon ügyes vagy!". Erre ő rámvigyorog és egyetértőleg elkezd bólogatni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
hát mindkét életkép nagyon kedves! :-)
VálaszTörlés